A “REACH”, “Registration, Evaluation and Authorisation of Chemicals”, a vegyi anyagok regisztrációjára, értékelésére és engedélyeztetésére irányuló új, európai rendelet.
A vegyi anyagok engedélyezésére vonatkozó jelenlegi uniós előírások szabályozások (irányelvek) sokaságát tartalmazza. A jelenlegi rendszer különbséget tesz a “meglévő vegyi anyagok”, azaz a 1981 szeptemberében már forgalomban lévő vegyi anyagok, illetve az “új vegyi anyagok”, azaz a fenti időpontot követően forgalomba hozott vegyi anyagok között. Miközben az új anyagok piaci engedélyezését intenzív vizsgálatsorozatok előzik meg, a már meglévő vegyi anyagok mentesülnek ez alól. Az eltérő bánásmódok egységesítésére 2003 októberében az Európai Unió megalkotta új, a vegyi anyagok engedélyezését szabályozó rendelet-tervezetét, és így megszületett a REACH.
– Az emberi egészség és a környezet védelme
– Az EU-ban működő vegyipar versenyképességének a fenntartása és javítása
– A belső piac elaprózódásának a megelőzése
– Az átláthatóság növelése
– A nem állatokon végzett vizsgálatok ösztönzése
– Az EU WTO keretében fennálló nemzetközi kötelezettségeinek való megfelelés
A gyártó, az importőr és a kapcsolódó (későbbi) felhasználó feladata, hogy azonosítsa az emberi egészség és a környezet magas szintű védelmének biztosításához szükséges megfelelő kockázatkezelési intézkedéseket az önmagukban, készítményben vagy árucikkben előforduló anyagok gyártásából, forgalomba hozatalából és felhasználásából eredő kockázatok ellen.
– 2007. június 1: a REACH hatályba lépett
– 2008. június 1: a REACH (és az Ügynökség*) megkezdte működését
– 2008. december 1-2009.június 1: az előregisztráció időszaka
– 2010. június 1: a legnagyobb kockázatú anyagok regisztrációjának határideje, a forgalomba hozott veszélyes anyagok osztályba sorolásának bejelentése az Ügynökségnek
– 2013. június 1. a közepes kockázatú anyagok regisztrációjának határideje
– 2018. június 1: a legkisebb kockázatú anyagok regisztrációjának határideje
Technikai, tudományos és igazgatási szempontból irányítja a REACH-rendszert, és gondoskodik a döntéshozatal közösségi szintű következetességéről.
– Kezeli a regisztrálási folyamatot
– Kulcsszerepet tölt be az értékelés következetességének a biztosításában
– Kritériumokat határoz meg, amelyek irányítják az anyagok tagállamok általi kiválasztását az anyagértékeléshez
– Az értékelés alatt álló anyagokra vonatkozóan további tájékoztatást előíró határozatokat hoz.
– Véleményeket és ajánlásokat ad az engedélyezési és korlátozási eljárás keretében, a titoktartás tekintetében pedig kötelezettségekkel rendelkezik.
Minden tagállamban rendelkezésre kell állniuk a rájuk bízott feladatok ellátásához szükséges hatáskörrel és erőforrásokkal rendelkező hatóságoknak!
Szalay Lívia
Tel: 06 24 526 526
Fax: 06 24 526 527
Email: livia.szalay@voestalpine.com
Általános információ: http://reach.lap.hu/